Egyetemistáknak
Cégünk munkahelyet biztosít rugalmas feltételek mellett olyan hallgatóknak, akik levelező képzés keretein belül végzik felsőfokú építőipari tanulmányaikat. Ebben a foglalkoztatási formában rugalmasabban kezeljük a szabadságolásokat, segítünk a beadandó feladatokban, a tantárgyak megértésében.
Tehetséggondozó program
Távlati terveink között szerepel egy tehetséggondozó program indítása is, amelyben szakmai, anyagi és eszköztámogatást biztosítunk tehetséges mérnök hallgatók számára, illetve esélyegyenlőséget biztosítunk hátrányos vagy nehezebb körülmények között élő, de kiemelkedő képességű hallgatónak.
Szakmai továbbképzések szervezése
A jövőben szeretnénk alacsony létszámú szakmai továbbképzéseket szervezni. A továbbképzések során mindig egy adott témakört járnánk körül, akár mintapéldát oldanánk meg, mérnöki elvekről beszélhetnénk. A továbbképzések célja a mérnöki tudás megosztása és a generációs különbségek elsimítása, kapcsolatépítés.